2009. november 26.

Végérvényesen is bebizonyosodott a hármasságunk szentsége, eddig is egyedül voltunk mi, kiscsalád, de mostmár valójában is...
Van/volt egy apám...hogy miért írom, volt?
Rútul becsapott egy éve, holott szavát adta valamire, amit nem teljesített...én hagytam őt, terhes lettem, azt még elmondhattam neki...eltelt a 9 hónap, ő nem keresett, a szülőszobáról közöltem vele, hogy megszületett az unokája.
Még szinte meleg volt a kilincs, ahogy betettem a lában az otthonomba a fiammal, amikor is váratlanul és zavartan beállítottak csapatostul/az élettársa, illetve a 3. nőtől való 3. gyermeke is/, én meg csak álltam a ház előtt és nem jutottam szóhoz a döbbenettől: miért épp 9 hónap múlva, miért így, miért??????
Eszem másként cselekedett, mint amit a szívem diktált és elküldtem őket...haza...
Azóta semmi hír....majd a gyerek félévességekor felhívnám?!?! őt, hogy jöjjön, hisz az unokája féléves lett, és még nem is látta.
Ha haragszik, ne rá haragudjon, hisz ő nem tehet semmiről....
A telefont nem vette fel.....vissza nem hívott.
Csak annyit kértem tőle, a féltve őrzött meséskönyveimet szeretném visszakapni/a féltestvértől, ugye?!?!/, mert lassan szeretnék a Fiamnak mesélni....

Ma jött....a könyveket elhozta, odaadta a férjemnek, aki feltette neki azt a roppant egyszerű kérdést, hogy szóljon-e nekem...
A válasz egy lehorgasztott fejrázás volt...és elment.....
Kezemben a nagy csomag, teli könyvekkel, melyeket 2 éves korom óta őrizgettem nagy becsben, mellettük egy mappa, amiben Ő őrizgette a kezdetektől pályafutásom darabkáit/cikkek, képek, stb./
Fontos volt neki...nagyon fontos, de most itt van nálam, és nem tudok mit kezdeni vele...úgy, mint ezzel az egésszel....