elfogultságosság

Tegnap megkérdezték, hogy mit gondolok a gyerekemről...igen, feltettek egy ilyen kérdést, bár nem tudtam hová tenni, de frappánsan válaszoltam: szerintem nagyon jó fej!
Már nem ordít egész nap/komoly!/,viszont folyton sikít, rájöttünk az apjával, hogy a saját hangja tetszik neki és próbálgatja a tűréshatárt/nem az övét-a miénket!/,  mindent megeszik, tegnap pl. kóstoltatgatás nélkül megette mind a banánt, mind a zellert, mind a fokhagymát.
Na, itt jön az, hogy ÚRISTEEEEEEN..ja, adtam neki fokhagymát, méghozzá a répa-krumpli-zeller rottyantásba turmixolva, ugyanis BIZONYÍTANDÓ, hogy jó a kis szervezetének.
Szóval e téren is haladunk, és tovább sorolva még elmondom azt is, hogy szinte egész nap nevetünk, sőőőőőőőőt, mi az hogy nevetünk, kacag ez a gyerekecske, de még hogy! mindenen! rajtam, az apján, saját magán, a világon...mindenen!
Akkor pedig csodás érzéseket ébreszt és könnyeket csal a szemebe, amikor odahúzza a kezét az arcához, hogy simogassam, a kezéhez pedig azért, hogy puszilgassam. Olyankor, olyan, mint egy kisbáró:D
2 napja viszont nem bírtam vele, de ma okosan rájöttem, hogy miért: tegnap sem vittem sétálni, sőt ma sem vittem/volna/, ha esik az eső, de hál' istennek késő délután már elfogadható idő volt, így tudtunk egy kört csavarogni.
Ami elborzaszt: megint egy halom ruhát kellett eldobozolnom,mert kinőtte őket, sőt, van olyan, ami születése óta egyáltalán nem is volt rajta, de a konfekciókat viszont átugrottuk:D... nem lehet már ezt bírni, úgy nő ez a gyerekecske, mint az égig érő paszuly:)