2010. július 30., péntek

2010. július 18.

Magától értetődő, a ma reggelünk is úgy telt, hogy vártuk! a vihart/menjünk-e, vagy sem/, ám nem történt különösebb "katasztrófa", mint ahogy lenni szokott.
Az ebéd utáni alvást követően nem bírtunk magunkkal, és elindultunk a fiatalúrnak atlétát nézni, itt említeném meg azt a szomorú tényt, hogy NEM LEHET KAPNI!
Hosszas kérdezgetésem eredményeként hozták tudomásomra, hogy előre kellett volna gondolni rá...ekkor tettem fel egy olyan kérdést, hogy már az újévet is ezzel a tudattal kell köszöntenem???
Nos, atléta nincs, van helyette ujjatlan body, de az is alul kipatentolva, mint egy miniruha. Így adja elő a fiatalság:))
Majd jött a lelkiismeret-furdalás, amikor is elhaladtunk egy kéregető mellett/aki mellesleg egy szimpatikus apó volt/, de MA kihagytam a jótéteményezést. Bánom már, hazáig ostoroztam magam, de végtére is: ne adhatok mindenkinek...

Majd délután felfedezést tettem, a fiatalúr megörvendeztetett minket három újabb foggal, kettő felül, egy alul, így már piszkos tizenhármas" a létszám.
Nagyon nő ez a kisgomba, lassan elhagyja a "fészket". Ma speciel úgy köszönt/tőlünk hallva/, hogy szevasz-ami az ő szájából így hangzik: szeasz:DD
Tegnap pedig főtt tésztát kanalazgattunk, amikor rámutatott és kérdezte: ez?
Tészta-feleltem.

Erre ő:
tétta:))


Imádom....

Lencse13

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése